Neuroterápia és biofeedback...a modern agykontroll Békéscsabán.

Blue Orange Black

Bejelentkezés, további info:
(+36)(30) 60-58-58-9

A fájdalom mítosza.

pain-mythA fájdalom mítosza abból a tévedésből táplálkozik, hogyha fáj egy testrész, akkor ott bizonyára kell lennie valamilyen betegségnek.

A krónikus fájdalom kezdetben (rendszerint) kapcsolódik egy szervi bajhoz vagy sérüléshez. A krónikus, progresszív, fokozatosan romló betegségek esetén bizonyos testrészek tartós károsodása is kimutatható, mint pl. a sokízületi gyulladás esetén. Az ismétlődő, rendszeres fájdalom azonban idővel önálló életre kel a fejünkben, ami már alig függ össze a test aktuális állapotával.

 Ronald Melzack fájdalom-kutató, aki a 70-es években a gerincvelői fájdalom kapu-kontroll teóriával lepte meg a tudományt, manapság így gondolkodik a fájdalomról: „Feltevésem szerint az agyban az idegsejteknek mindig komplex hálózata dolgozik együtt, amit neuromátrixnak hívok. Számos ilyen mátrix működik agyunkban, és ezek egyike hozza létre a test képét és benne a fájdalom élményét. Tehát valójában nincs szükségünk testre (vagy testi betegségre - szerk.) ahhoz, hogy valóságos testi percepciónk, vagy fájdalom-élményünk legyen." Véleményét egyre több kutatási adat támasztja alá.

A fájdalom nem egy puszta érzet, amit egy testi vagy zsigeri inger okoz. A fájdalom egy komplex, többdimenziós élmény mely érzékszervi, gondolati és érzelmi összetevőkből épül fel. Ha módunk nyílik egy szenvedő ember fejébe pillantani, akkor az élményét egy jellegzetes agyműködési mintázat jeleníti meg.   A fájdalom-minta működését egy irritábilis bélbeteg példáján mutatom be.

A fájdalom a kutatások szerint egy jellegzetes rezonancia-mintát az agyban. Nézzük például emberünket, aki munkahelyi balesetben vállán megsérül. Fejében egyszerre izzik a bal váll területéről „bedrótozott” érző agykéreg, a stresszválaszt aktíváló régió, és a szorongást keltő agyterületek. Ha a sérülés miatt hosszabb táppénzre kényszerül, akkor esetleg tartósan az állásvesztés egzisztenciális fenyegetése miatt fog szorongani. Szorongása újra meg újra aktivizálja, életben tartja agyában  a vállsérülés mintáját. Az aktív agyterületek tartósan „összehuzalozódnak”, együtt rezonáló mintázatot, funkcionális hálózatot formálnak a fejben. (Neurons, that fire together, wire together – mondják az idegkutatók.) A váll idővel meggyógyul, a munkahely megmarad, a sérülés félelme rég elmúlt, a vállsérülést kísérő heves szívdobogást, szimpatikus stresszreakciót pedig talán meg sem élte a sebesült. De mi történik, ha az emberünk cége esetleg évek múlva létszámleépítésbe kezd, ezért ő egyre jobban túlhajszolja magát nehogy elküldjék, a megszokott szorongásait pedig ismét az egzisztenciális fenyegetettség stressze fogja felfokozni? Agyának hasonló területeit használja, mint annak idején. Igen: könnyen összeállhat a fejében ismét a régi működési mintázat, és minden rossz érzése, szorongása mellé megjelenik egy rég elfeledett érzés: fájni kezd a bal válla. Talán már nem is emlékezik a régi sérülésre. Ha emlékszik, jó eséllyel ráfogja a fájdalomra: túlerőltette a vállát. A baj nemcsak az, hogy az orvosi vizsgálatok nem fognak semmiféle betegséget találni a válla körül. A baj az, hogy orvosa is csak a vállában fogja keresni a fájdalom okát – sikertelenül. S addig nem is tudja megoldani a problémát, amíg egyedül a vállat próbálja gyógyítani, mert nem ott van a baj. Ha csak a váll fájdalmára koncentrál orvos és beteg, akkor a fejben kiépült mintázat nem fog átalakulni – s előttünk áll egy újabb krónikus fájdalmakkal küzdő beteg.

Hihetetlen, hogy nincs ott semmi baj, ahol fáj? Legalább ilyen hihetetlen, hogy agyunk milyen könnyen becsapható. Fél perc alatt elhiszi, hogy harmadik karunk nőtt, ami akár fájni képes.

A krónikus fájdalom történetileg valós fájdalom: a sajgó testtájék nem véletlenül vesz részt a panaszban. Kisebb-nagyobb bántalma valóban lehet, vagy legalábbis korábban lehetett. De leginkább a régi történethez fűződő gondolati-érzelmi tartalmak és stressz-tünetek fűzik össze egy tudattalan közös mintázatba a fájdalom kínzó élményével. Nem a testrész fáj. A testrésszel összefüggő, régi agyműködési mintázatot éljük meg fájdalomként. Akár valóban beteg a test, akár csak egy régi történetre „emlékszik” a testrész: a beteg fájdalma mindenképpen valóságos fájdalom. Mert minden fájdalom valóságos. A beteg szubjektív valósága ez, és semmivel sem kevesebb, mint saját szubjektív elképzelésünk a világról.

A fájdalom mítosza.

A visszatérő fájdalom miatt szenvedő betegnek és orvosának két mítosszal is le kell számolnia. Egyrészt a krónikus fájdalom fenntartója rendszerint nem a testrész, ami fáj. Ezért ha a reflux-beteg panaszaira nem használt 5 féle savkötő gyógyszer, akkor teljesen hiábavaló a hatodikkal próbálkozni. A gyógykezelés soha nem fogja megoldani a panaszt, ha pusztán a gyomorra korlátozódik. Másfelől a megmagyarázhatatlan, visszatérő fájdalmakkal küszködő betegen nem segít, ha megtagadják a panaszát. Ha a tüzetes kivizsgálás sem talál betegséget a gyomorban, akkor orvosa a népi bölcseletre utalhat: idegi alapon van. De  beteg valóságos fájdalmat él meg a gyomrában, ezért meginog hite az orvosában, és keres helyette másikat. Pedig jó helyen tapogatott szegény doktor, csak éppen rosszul nyúlt a problémához, mert félrevezette a fájdalom hamis mítosza. Helyesebbnek tűnik a beteget valós fájdalmával együtt elfogadni, és a tünet kíméletes kezelése mellett kiterjeszteni a vizsgálódást arra a kérdésre: hogyan vert gyökeret a panasz, és mi zajlik éppen a betegben, amikor újra meg újra súlyosbodik az állapota. Másként működik a hirtelen betegségekre kialakuló, alkalmi jellegű heveny fájdalom és a tartós, krónikus fájdalom. Utóbbi megoldását a fejben kell keresni.