Neuroterápia és biofeedback...a modern agykontroll Békéscsabán.

Blue Orange Black

Bejelentkezés, további info:
(+36)(30) 60-58-58-9

Betegség egyáltalán a figyelemhiány?

adhd kidsA figyelemhiány-hiperaktivitás zavar okai között zavarba ejtő kuszaságot találunk a teljes tagadástól a genetikailag meghatározott sorscsapásig bezárólag. A problémát teljesen máskínt ítéli a gyermek, gyermekorvos, pszichológus, pszichiáter, ideggyógyász,  pedagógus, és nem utolsó sorban az aggódó szülő. Van azonban két főszereplő a drámában: a szülő és a gyermek - és mindennél fontosabbak az ő szempontjaik.

Figyelemhiányos gyermeket nevelni kezdettől fogva nem könnyű, és az érintett családok már az újszülött kortól észlelhetik ennek viselkedési jegyeit. A csecsemő nyugtalan, sokat sír, könnyen ébred és nehezen megnyugtatható. Az etetés során úgy viselkedhet, mintha az életéért közdene, és előb azért sír, mert éhes, majd szinte átmenet nélkül azért ordít, mert majd' szétreped a feszesre töltött pocakja. 

A totyogó korszakba érve a hiperaktív kisgyermek a normális felfedező tevékenységen messze túl, egyik sérüléstől a másikig rohanhat. Saját korcsoportjában gyakran elveszíti a fonalat, kimarad a közösségi játékokból, máskor veszíteni képtelen, és nem ritkán impulzív, agresszív a társaival.

Ha a hiperaktív gyermek nevelésében a kezdeti évek nehéznek tűnnek, akkor a folytatás az iskolaévektől kifejezetten katasztrófa lehet. A fusztrált gyermek minden csalódását hazaviszi, és még a legszeretőbb család életét is pokollá teheti. A vergődő szülőket aligha segíti, ha pusztán nevelési problémának tekintik a gyermek viselkedését, és a szülő nyakába teszik ennek felelősségét. Az érzelmi elhanyagolás, a diszfunkcionális család természetesen beavatkozást követel, de a problémás gyermekek zöme nem ilyen környezetből kerül nevelési tanácsadóhoz. A látszólag kiegyensúlyozott családokban is lapulhatnak olyan rejtett feszültségek, melyek szerencsétlen szerepet játszhatnak az arra esendő gyermek korai fejlődésében, amiből később iskolás korban válik kezelhetetlen konfliktus forrás. A krízisbe került családon azonban mit sem segít ennek felhánytorgatása. A szerető szülők többnyire a gyermek kétségbeejtő eltávolodását élik meg, minden igyekezetük ellenére. A széthullás szélére sodródott család reménytelen helyzetbe kerül, ha bűnbakot keresünk a szülői házban. Ha az iskola táján keressük a hibást, a gyermek akkor sem jár sokkal jobban. Az alkalmatlannak ítélt pedagógusok, iskolák között váltogatva a gyermek hordja magával sajátos működési gondjait, és csak gyarapítja a kudarcot, amit az alkalmatlanság érzése okoz.   

Ugyanígy reménytelen helyzetbe kerül a család, ha a gyermek tanulási nehézségét, viselkedését  bagatellizáljuk, és lesöpörjük az asztalról: "Semmi baj azzal, ha egy-két évet ismételni kell a kisiskolában.", "Majd kinövi magát!". Ha valós pszicho-neurológiai zavar áll a viselkedés mögött, akkor annak negálása csak tovább rontja a helyzetet. A gyermek esetleg végig gyötrődik az iskolán, de a problémát felnőtt korban sem hagyja hátra, és a felnőttkori figyelemhiány számos buktatója fogja rombolni életútját.

ADHD3A gyermek oldaláról hasonlóan tragikus a dráma. A figyelemhiányos gyermek intelligenciája rendszerint átlagos, vagy akár annál magasabb - így tökéletesen megéli, hogy teljesítménye elmarad attól, amit nyújtani tudna. Viselkedését szinte uralhatatlan erők motíválják szégyen, és düh között. Az érzések forrását nem ismeri, robbanásszerű automatikus indulatait kezelni pedig képtelen. A figyelemhiányos agy üzemmódjaihoz nem érnek el az oktatás hagyományos technikái. Egyfelől ingerhiányos és unatkozik, másfelől összezavarodik, nyugtalan, és indulatos. Viselkedése aláássa a teljesítményét, a poroszos hagyatékra épült iskolarendünkben pedig elkerülhetetlenül megszégyenül. A kudarc és szégyen tovább fokozza a működési zavart, és ellenállását, végül  a gyermek olyan lejtőn indul el, ahonnan egyre nehezebb felkapaszkodnia. Ha problémáját betegségként kezeljük, akkor egy újabb stigmát terhelünk rá, ami önmagában aligha segíti kilábalását. Ha működési zavarát bagatellizáljuk, akkor szégyenbélyeget ragasztunk rá. (Lusta, trehány, figyelmetlen, nemtörődöm, indulatos, verekedős, gonosz, hazudós.) Ha körömhegynyi esélye felmerül annak, hogy a figyelemhiányt valódi fejlődési-biológiai probléma okozza, akkor annak megtagadása olyan, mintha Down-kóros gyermeket csúfolnánk kilógó nyelvéért...

 Hogyan viszonyuljunk tehát a figyelemzavar problémájához?

A figyelemhiányt bagatellizálni éppen olyan hibának tűnik, mint betegségként kezelni, ami stigmatizál, és sorsszerű korlátot szab a gyermek fejlődésének. Leghelyesebb talán valós problémaként kezelni, ami szó szerint figyelmet, és megfelelő beavatkozást igényel. Jelenlegi ismereteink szerint a figyelemhiány egy pszicho-neurológiai fejlődési rendellenesség, ami jól felismerhető agyműködési mintát eredményez, s ennek megfigyelhető következménye a gyermek problematikus viselkedése. Mivel a család pszicho-dinamikája meghatározó szerepet játszik a gyermek fejlődésében, a kezelés elengedhetetlen része kell legyen a megfelelő családterápia. A gyermek problémáinak zöme az iskoláztatáshoz kötődik, ezért fejlesztő-pedagógiai támogatása nélkülözhetetlen. (Nevelési tanácsadó hálózat, gyógypedagógus, konduktor.) Végezetül, egy méltatlanul kiaknázatlan lehetőség a haszontalan viselkedés mögött lapuló agyműködés célirányos befolyásolása, azaz: a neuroterápia. A neurofeedback negyven éves történetének egyik legeredményesebb célcsoportját a figyelemhiányos gyerekek alkotják. Mielőtt azonban erre térnénk, érdemes megismerni, mit tudunk a figyelemhiányos elme működéséről.