Neuroterápia és biofeedback...a modern agykontroll Békéscsabán.

Blue Orange Black

Bejelentkezés, további info:
(+36)(30) 60-58-58-9

Szorongás és pánik.

"A legboldogabb ember, aki aggódás nélkül várja a holnapot."

(Seneca)

anxietyMinden szorongás a gyermekkorban gyökeredzik. Születésünk pillanatától testi és pszichés szükségleteket követelünk a túléléshez. Az ember nem pusztán biológiai igényekkel él. Éhezés vagy fizikai fenyegetés idején, biztos menedék hiányában mindent alárendelünk alapvető életszükségleteink kielégítésének. Amikor azonban biológiai szükségtől nem szenvedünk, még valami kell a boldoguláshoz: többé-kevésbé rejtett, öntudatlan érzelmi-lelki szükségleteinknek feltöltése. Az érintés, az érzelmi és egzisztenciális biztonság, az intimitás, személyiségünk elismertsége, pozitív személyes kapcsolatok vagy éppen az eseménydús környezet éppúgy szükséges kellékei az életnek, mint egy falat kenyér. Aggodalmaink valójában nem a tényleges biológiai fenyegetésből, hanem a pszichés szükségleteink hiányából erednek.

Az aggodalom emberi specialitás.Vélhetően egyetlen másik Földlakó sem képes tönkretenni a napjait, esetleg egész életét olyan negatív eshetőségek miatt, melyek még be sem következtek. A kezdetben esetleg hasznos óvatosság, egészséges félelem később önálló életre kel és automatikus gondolkodási mintává kérgesedik, ami már nem értünk, hanem ellenünk dolgozik. Kóros felnőttkori aggodalmaink jórésze kisgyermekkori hozomány, családi hagyaték. A félelem alapvetően normális önvédelmi reakció. A biztonságos, meleg, megengedő családi légkörben nevelkedő gyermek idővel megtanulja kezelni félelmeit és megszabadul felesleges szorongásaitól. A túlságosan protektív szülő burokban tartja gyermekét, akinek nincs lehetősége önállóan megoldani problémáit, ezért képtelen kudarcok és sikerek során átverekedve megerősödni és biztonságot találni. Másfelől a szülői aggodalmaskodás mintája, a hideg követelő és elutasító neveltetés, a sorozatos frusztráció, a stabilitás elvesztése, az érzelmek nyílt megélésének akadályozása olyan feszültségeket kelt a gyemekben, amit feloldani csak akkor tud, ha lelki-érzelmi szükségleteinek egy részét megtagadja, a tudattalanba szorítja. A szorongás a tudattalanba száműzött lelki-érzelmi hiányainkat tükrözi. A nyíltan fel nem vállalható, megélhetetlen érzelmek éppúgy szorongást keltenek, mint a hiedelemrendszerünkkel ellentétes élethelyzetek. A szorongás tehát belső világunk és a külvilág közötti súrlódás feszültségéből táplálkozik.

Idegélettani szempontból a szorongás megértéséhez az ősi limbikus idegrendszer működését kell megértenünk. Az életet fenyegető ősrégi fizikai kihívásra alapvetően kétféle válaszcsomag létezett: félelem és menekülés, avagy düh és támadás. Ha a gyermeket édesapja rendszeresen ütlegelte szigorú, összehúzott szemöldökkel, akkor a gyermek agya örökre bevési az összehúzott szemöldök jelentette fenyegetést. Ha felnőtt korában összehúzott szemöldökkel néz rá a bolti pénztáros, akkor limbikus idegrendszere ugyanazt a fizikai fenyegetést fogja felismerni, és elindítja az automatikus vészforgatókönyvet, a stresszválaszt. A frusztráló környezetben nevelkedett gyermek felnőtt korában is hajlamos lesz  minden banális konfliktust öntudatlanul életellenes támadásnak minősíteni és ahhoz mérten reagálni. Az agyműködést ábrázoló funkcionális képalkotó vizsgálatok (fMRI, PET) képesek megmutatni, amint az öntudatlan fenyegetés aktivizálja a limbikus agy (és különösen az ún. amigdala) területét, és elindítja a szimpatikus idegrendszer stressz-reakcióját. Az eredmény: a szorongás bizonytalan érzése. A folyamathoz nem szükséges felismerni az összefüggést összehúzott szemöldök és az elhibázott nevelés között: tudattalanul és automatikusan működik. Ezért nem tudjuk megnevezni szorongásunk tárgyát.

A szorongás: arc nélküli félelem. Konkrét félelmeink tárgyát, okát meg tudjuk nevezni, a szorongásban azonban bizonytalan, megfogalmazhatatlan aggodalmaink nyernek kifejezést. Testi szinten a szorongást a szimpatikus stresszreakció és a vele kapcsolt limbikus idegrendszeri-hormonális válasz következményeiben éljük meg. A vészreakció igazi kiváltó oka tudatalatti és régmúlt emlékeink ködlbe vész. A bekövetkező élettani folyamat automatikus, ezért uralhatatlan. Elszenvedője így fokozatosan erősödő kiszolgáltatottságként éli meg a szorongást, ami óhatatlanul egyre súlyosabb formában fog mutatkozni.

A pánik: árnyékbox életre-halálra.

A pánikroham karizmatikus, markáns megjelenési formája a szorongásnak. Specialitását az adja, hogy a szorongás testi kísérőtünetei olyannyira elhatalmasodnak, hogy a kezdeti kényelmetlen érzés mindent elsöprő halálfélelembe torkollik. A pánik egy túlélési reflexsor, melyet alkalmatlan helyen és időben, feleslegesen gyakorolunk. Evolúciós szempontból a fenyegető kihívásra adott válasz életmentő volt ha támadott a ragadozó, és azonnali választást kényszerített: harc vagy menekülés! A pánikbeteget azonban egy ragadozó helyett pusztán az élet normális kihívásai támadják, mert az adott helyzetben a szorongást kiváltó, tudattalanba söpört érzelmi válasz mintázatai kezdenek aktivizálódni. A stresszként megélt feszültségre az érintett a teljes önvédelmi arzenállal reagál. Torka kiszárad, pupillája kitágul, légzése zihálóvá válik, remeg, szédül, verejtékezik, izmai és idegei pattanásig megfeszülnek. A vészreakciót kísérő félelem dermesztő, megsemmisítő mértékű. Az erekbe pumpált adrenalin csúcsra pörgeti a szívet és a teljes kontrollvesztés valamint halálfélelem érzései minden józan megfontolást elsöpörnek.

Élettani szempontból a limbikus agyterületek a vegetatív idegrendszer szimpatikus oldalának tombolását éljük meg pánikrohar formájában. A roham kiváltásához nem szükséges tényleges fenyegetés, elég ha egy korábbi élettapasztalat alapján egy bizonyos eseményt, helyzetet annak értelmez agyunk ősi, automatikus területe. A téves riasztás beindul, és a vélt vészhelyzetben is valós fenyegetést élünk meg a halálfélelem minden testi tünetével.

 A szorongás és pánik kezelése.

A lelki-kognitív folyamatok és a hozzájuk kapcsolódó neurológiai működések mélyebb megismerésével nyilvánvalóvá válik, hogy a szorongásos zavarok kezelésére használatos gyógyszerek pusztán a tünetek átmeneti elnyomására képesek. Az agyi szerotonin-anyagcserét befolyásoló antidepresszánsok, vagy a GABA-benzodiazepin receptorokat befolyásoló anxiolitikumok átmenetileg elnyomhatják a szorongás tüneteit. Azonban a háttérben dolgozó, öntudatlanba tiport érzelmi-lelki folyamatok feszültségét kioltani nem tudják, ezért azok újra aktivizálódni fognak.

Hiába munkálnak érzelmek a valódi háttérben, a szorongás rendszerint a racionális elme aknamunkáját tükrözi. Kártékony, csaknem kiirthatatlan és önfenntartó negatív gondolatspirálok sorakoznak fel az egyre mélyülő aggodalom mögött. "Nem fog menni. Képtelen vagyok megcsinálni. Alkalmatlan vagyok. Senkinek sem kellek." Félelmeinkből logikus gondolatfüzéreket készítünk, ám mögöttük az érzelmekkel átszőtt képzelet automatikus munkája lapul. A szorongásos zavarok, fóbiák gyógyításában a legsikeresebb a kognitív-viselkedésterápia, amivel ez a kártékony belső monológ megszakítható. Tudni kell azonban, hogy a logika nyelvén nem lehet érzelmeket átprogramozni. A kognitív terápia ezért csak akkor lehet sikeres, ha valójában nem pusztán a racionalitás szintjén működik, hanem a képzelet és érzelmek átdolgozását is megsegíti. A leghatékonyabb pszichoterápia ma együtt használja a kognitív terápia technikáit, a módosult tudatállapotokat, és a beteg képzeletét.

Hogyan kapcsolható a szorongás terápiájába a biofeedback?

A relaxációs és biofeedback technikák a szimpatikus zsigeri reakciók felismerésével, tudatos kontroll alá vonásával segítik a pszichoterápiát. Ez különösen a pánik-zavar esetén látványos: nincs az a pánik roham, amit percek alatt ne szüntetne például a szívkoherencia állapotának felidézése.

A neurofeedback hatékonyságát a klinikai tapasztalatok évtizedek óta talátámasztják, az utóbbi időben szaporodnak a tudományosan értékelhető tanulmányok is. (Moore 2000, Hammond 2005) A neurofeedback azért jól használható technika, mert a szorongás jól felismerhető az agytevékenyság EEG jeleiben. (Magas frekvenciájú, high-beta (20-28 Hz) hullámtartomány.) A jellegzetes  EEG tartományt lecsendesítő neurofeedback tréning hatékonyan oldja a szorongást, és kitűnően kiegészíti a relaxáció és biofeedback jótékony hatását. Egy másik megközelítés az alfa-théta mélyterápia, mely drámai hatékonysággal képes a módosult tudatállapot mélységeibe jutni, ahol a képzelet, az emlékek, és hozzájuk kapcsolódó érzelmi válaszok átírhatók.

Ismételten kihansúlyozandó azonban, hogy a háttérben húzódó lélektani elakadás valódi megoldására a szorongásos zavarok gyógyításában nem kerülhető meg a pszichoterápia.