Neuroterápia és biofeedback...a modern agykontroll Békéscsabán.

Blue Orange Black

Bejelentkezés, további info:
(+36)(30) 60-58-58-9

Miért nehéz a stressz kezelése?

Mindannyiunkban él homályosan egy érzés, hogy a stressz számunkra nem jó: hosszú távon ártalmas. Talán nem ismerjük ennek pontos élettani folyamatait, talán érdeklődésünk egészen addig vezet, hogy részletekbe merítkezve pontosan tudjuk, hogyan lesz magas vérnyomás és szívinfarktus a tartós és rendszeres stressz-válaszainkból. A nehézség ott adódik, hogy hibás viselkedésünk, önpusztító életmódunk büntetése meglehetősen késve érkezik. Gondoljon csak a dohányzás és tüdőrák kapcsolatára.

stressed-out-cartoonSok évtizeden keresztül lehet ülő életmód és menedzser életvitel mellett pacalt és disznótorost falni az érezhető büntetés legkisebb előjele nélkül. Az apró figyelmeztetések könnyedén lesöpörhetők az asztalról. Egy kis kósza szédülés? Egy fuvallatnyi gyomorbaj? Egy gyorsan múló mellkasi szorítás? Ritkán van olyan átütő ereje az apró - ám rendre szaporodó - figyelmeztetéseknek, hogy az önpusztító életmód gyökeres reformjára késztessenek. Testünk figyelemreméltó tartalékokkal rendelkezik, és évtizedeken keresztül próbálja kompenzálni a naponta százszor felturbózott stressz-reakció hormonális-idegi vitustáncát. A módszeres önsorsrontás azonban lassan visszafordíthatatlan torzulásokat okoz: az emelkedett vérnyomás rögzül, a erőlködő szívizom túlteng, az anyagcsere-utak átrendeződnek, a hasi zsírpárnák felszaporodnak, metabolikus szindróma után előáll a diabetes, és az immunrendszer lepusztulása idővel valahol utat enged a ráknak. A stresszt kísérő feszültség, szorongás és depresszió kompenzálására tett reménytelen próbálkozásunkat jelzi a világviszonylatban is kiemelkedő alkoholfogyasztás, dohányzás, drog és gyógyszerfüggőség. Életünk első felét egzisztenciális alapozás és kenyérharc teszi ki, majd második felében a felőrölt egészségünkre költjük a kenyérpénzt.

Hol hibázunk?

A Halász-bástya körül nézelődő, átlag 90 éves, fürgén szaladó japán túristacsoport láttán a genetika jut eszünkbe. A japán nyugdíjas azonban jó eséllyel minden reggelét zöld teával kezdte, minden délben cégének menedzsmentjével közösen végezte a szokásos zen-meditációt és minden vacsoráját csendes családi körben, megfontolt szertartásos keretek között fogyasztotta el. Lehet, hogy aikido-t gyakorol és gyakran kocog egy kicsit. Lehet, hogy cégéhez lojális, naponta 12 órát dolgozik, de soha nem siet, ha az a tökéletességet csorbítaná.

Mi azonban nem vesszük tudomásul az intő jeleket. A magyar virtus még nem ment ki a divatból. Étrendünk multinacionális konzum-szemét, a 12 órás munkanapot három másodállás és néhány fusi között cikázva sprinteljük végig, a hosszú távon veszedelmes hasi elhízást pedig "tekintélyt parancsoló pocaknak" nevezzük. A körmös pacal mellé szedünk egy kis kovászos ubit, ezzel letudjuk zöldséget az egészség oltárán, testmozgásnak pedig a szombat esti sörmeccset nevezzük. Büntetésünk nem maradhat el, és nem lesz orvos, aki néhány fehér tablettával tudná kompenzálni évtizedek rombolását. Az egészségipar útvesztőiben gyógyulás reménye nélkül tévelygő krónikus betegek milliói évtizedek során önmaguk rakják le sorsuk macskaköveit.

Kontrasztként állíthatjuk idős székely földmíves ismerősünket, kinek vérkoleszterinjét nem a szalonna mellé fogyasztott hagyma tartja normális szinten. Még csak nem is mangalica szalonnát fogyaszt. Azonban pontosan annyi stresszt vesz magára, amennyit reggeltől napestig a kapa nyelén vissza tud vezetni a földbe. Képes egyensúlyt tartani a reá mért napi feszültség és annak elvezető csatornái között.

Felidézhetjük intő példaként a hunza nép (és B-17 vitamin) történetét. A Karakorum lábánál elszigetelten élő hunza ember néhány évtizede még nem ismerte a rákbetegséget, és 100 év alatt akkor halt meg, ha elvitte a lavina. Csaknem kizárólag nyers növényi étrenden élt, gyakran éhezett, és rengeteget mozgott. Az első nyugati látogatókat megdöbbentették a barackfákat metszegető, egészséges, 120 éves bácsik. A hunzák nagyon sok sárgabarackot is fogyasztanak - maggal együtt - ergo biztosan a barackmagban van a varázslat. Sikerült is találni a barackmagban egy hatóanyagot, (amigdalin), mely pusztítani látszik a ráksejteket, így ma B-17 vitamin néven horibilis összegekért árulják elkeseredett, végstádiumú rákbetegeknek. Az igazi baj azonban mégis az, hogy ma már alig említjük meg, hogy a hunzák egészsége mögött sokkal több volt, mint barackmag. Rendszeres nehéz munka, vegyes nyers növényi étrend, kényszerű böjtök, kristálytiszta víz és hegyi levegő. A hunzák ma is eszik a barackmagot, csak hogy ne éhezzenek, fehér cukrot, lisztet és konzervek tömegét is fogyasztják mellé. A következmény: fogszuvasodás, fertőzések, elhízás, cukorbetegség - és mára ők is megismerték a rákbetegséget.

Az aktív stressz-kezelés tudatos sorsformálást jelent.

A krónikus stressz következményei évtizedekkel később pusztítanak, így a stressz-kezelés mindig hosszú lejáratú hitel. A mai befektetés sok év múlva kamatozik. A kései stressz-betegségek uralásához tehát bölcs előrelátás és fiatal-kora-felnőttkori tudatos döntés szükséges. Ez széles belátólépességet feltételez, ami viszont csak egy sajátos értékszemléleten alapulhat, ahol múlandó egzisztenciális előnyök helyett a belső értékek, egyéni fejlődés és többi ember tisztelete jelenti az állhatatos gyakorlás motorját.

Sokan csak már súlyos, krónikus betegséggekel a hátuk mögött, és a halál képével a szemük előtt veszik komolyan fontolóra a stressz-kezelést. A tűzoltó jellegű beavatkozások lehetősége természetesen ilyenkor korlátozott, de nem lehetetlen. Utolsó légvételig lehetőségünk van az életmódunk alakítására, és a tanulásra.